Kadarka
“A legelterjedtebb s legkitünőbb magyar kékszőllőfajta, amelynek leve főalkatrészét képezi a leghiresebb magyar vörös boroknak, minők az egri, szegszárdi, budai, ménesi, visontai, villányi.” – Idézet Pallas nagy lexikonából (19. század) Mára a kadarkáról ritkán látni ilyen dicséretet. A világborok elterjedése, a tömegtermelés és a gépiesítés jócskán csökkentették a termelési színvonalát. Rendkívül kényes és munkaigényes szőlőfajta. Kézi művelést igényel, és rendkívül hajlamos a rothadásra. Származása tisztázatlan, kis-ázsiai vagy albán eredetű lehet. Nevét a az albániai “Skodra” város szerbhorvát “Skadra” elnevezése után kapta. Bogyói kékesfeketék, árnyékos oldalukon kékeszöldek. Késői érésű fajta, de általában már szeptemberben leszüretelik rothadékonysága és fagyérzékenysége miatt, bár ekkor még alacsonyabb a mustfoka és kevesebb a színanyaga. Bora megfelelő érés esetén fűszeres zamatú. A belőle készült bor kitűnően passzol a paprikás-magyaros ételekhez.